❧ Hozzászólások száma : 200 ❧ Csatlakozás dátuma : 2011. Aug. 04. ❧ Kor : 32 ❧ Tartózkodási hely : Mystic Falls
Tárgy: Boszorkányok Kedd Júl. 31, 2012 9:11 am
Boszorkányok
Általános jellemzésük A boszorkányok olyan emberek, akiknek hatalma van arra, hogy a természet törvényeit megváltoztassák és a természet elemeivel (föld, levegő, víz, tűz) kapcsolódnak egymáshoz. Minden boszorkány nagyon erős kapcsolatban áll a földdel, annak energiájából nyeri hatalmát.
Képességek Megérzések: A boszorkányok képesek tudatalatti megérzésre, tehát valami apró, szokatlan jel néha előrejelzi nekik valami nagy esemény történését. Például amikor Bonniet a 8, 12 és a 22 számok kísértették, kiderült később, hogy ezek mind Mr. Tanner halálával voltak kapcsolatosak, hiszen a 8-as számú épületben, a 12-es számú autó parkolt a 22-es számú házban és ott ölték meg Mr. Tannert. Pirokinézis: A föld összes elemét képesek irányítani, azonban a tűznek tudnak a leginkább parancsolni. Puszta gondolatukkal képesek felgyújtani valamit, vagy éppen eloltani azt. Azonban ahhoz, hogy valami lángra kapjon, éghető anyag kell, tehát akármit ők sem képesek felgyújtani. Látomások: Ez a megérzéshez hasonló, azonban itt apró jelek és „tippek” helyett, pontos képet kap egy múltban történt, vagy egy jövőben bekövetkezendő eseménnyel. Az adott boszorkánynak mindenképp szükséges megérinteni valakit, ahhoz, hogy látomása legyen az illetővel kapcsolatban. Valamint ritkán előfordulhat, hogy valamilyen álmon keresztül kap rejtett választ arra, amit keres. Telekinézis: A boszorkányok képesek arra, hogy mindössze a gondolatukkal mozgásra bírjanak bármit, ami mozdítható. Például képesek tárgyakat mozgatni, vagy érintkezés nélkül parancsolni mások fizikális akaratának. Átkozás: Képesek átkokat szórni egy ősi boszorkány nyelven, ami sokban hasonlít a latinhoz, de mégsem az. Ugyanezzel a képességgel azt is meg tudják csinálni, hogy szellemeket idézzenek elő, vagy holtakat támasszanak fel, azonban utóbbi azzal jár, hogy a feltámasztott ember látni fogja a szellemeket.
Kovenek Vannak bizonyos boszorkányok, akik csoportosan vannak egy úgy nevezett koven, azaz kör tagjai. Egy körnek legalább hat tagja kell legyen és mindegyik tag más-más családból kell származzon, különben a koven nem teljes. Amikor rituálisan megkötnek egy kört, azután nagyobb erejük lesz együtt, azonban ennek hátránya, hogy egy kör tagjai nem tudnak egyedül varázsolni, mindenképp kell hozzá a kör egy másik tagjának segítsége. Minél több körtag van, annál nagyobb a közös erő. Egy kör megkötését úgy lehet érvényesíteni, ha egyik tagja meghal. Így a kör többi tagja visszakapja saját varázserejét, azonban távolról sem lesznek együtt olyan erősek, mintha meg lenne kötve a kör.
Haláluk A boszorkányok haláluk után hátrahagyják energiájuknak egy misztikus formáját, amiből egy másik körtag képes erőt nyerni. Ha valaki megszerzi egy halott boszorkány energiáját, kétszer olyan erős lesz a mágia terén, mint azelőtt volt.